Hatvanan kaptak tanúsítványt a második hét végén a Debreceni Nyári Egyetemen, és harminchárom új diák érkezett a következő turnusra. A vizsga mindenkinek jól sikerült, az új diákok pedig sikeresen beilleszkedtek a csoportokba, ahol továbbra is szorgalmasan tanulják a magyar nyelvet.
Hírek
Engler Ágnes, a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet professzora 2026. július 1-től öt éven át tölti be a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékáni posztját. Vezetői stratégiájában fontos szerepet szán a kar hagyományainak, a bölcsészképzés klasszikus normáinak megőrzésének, egyben reagálva a változó világ kihívásaira, elsősorban az oktatás, a tudományos élet és a nemzetközi kapcsolatok terén.
Első alkalommal szervez angol nyelvű nemzetközi nyelvészeti nyári kurzust OVA 2026 (Omnes Voces Acceptamus 2026) elnevezéssel a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészeti Tanszéke. A 2026. július 27 - augusztus 7. közötti eseményre csaknem tíz ország mintegy száz hallgatója érkezett Debrecenbe, hogy rangos nemzetközi oktatógárda közreműködésével bővítse nyelvészeti ismereteit.
Összesen 31 ország csaknem 100 diákja ismerkedik a magyar nyelvvel és kultúrával az idei Debreceni Nyári Egyetemen. A július 20-tól augusztus 14-ig tartó tanfolyam legfiatalabb hallgatója 15, míg a legidősebb 80 éves. Az Egyetemi Templomban tartott hétfői ünnepélyes megnyitón átadták az ösztöndíjasok okleveleit.
Stratégiai együttműködési megállapodás keretében kihelyezett tanszéket hoz létre a Debreceni Egyetem és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Az oktatási és kutatási partnerségről szóló dokumentumot Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem oktatási elnöke és Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője írta alá.
Magyarországi turnéja zárásaként Debrecenben, az oDEon Színháztermében lép fel július 14-én, kedden a kínai Suzhou város Kunju Színháza, amelynek művészei részleteket mutatnak be a több mint 600 éves Kun opera legszebb darabjából. Az előadás a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézet szervezésében a Budapesti Kínai Kulturális Központtal és az Ott-Home International Meeting Point-tal való együttműködés keretében valósul meg.
Ismét érdekes emberekről, inspiráló életutakról és kimagasló tehetségekről, jubileumról, találkozásokról és kapcsolódásról olvashatnak a Debreceni Egyetem alumni magazinja, a DEja vu most megjelent nyári lapszámában. Az újság programokat is kínál, hiszen az intézmény minden jelenlegi és egykori polgárát várja a Campus Fesztiválra, a yoUDay-re és a Zamatos Alumni Piknikre is.