Hírek

Idén is elindítja a Debreceni Egyetemen a Karrieralapozó az üzleti szolgáltató szektorban című szabadon választható kurzusát a Debrecen Business Services Centers (DBSC). Az összegyetemi szinten meghirdetett képzés keretében a hallgatók naprakész, gyakorlati ismereteket szerezhetnek első kézből a régióban működő nagyvállalatok szakembereinek előadásain keresztül.

Sikeresen zárult az Egyetemi Néptáncegyüttesek Találkozója, amelyet hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezett meg a Debreceni Egyetem Hortobágy Néptáncegyüttese a Debreceni Népi Együttes közreműködésével. A háromnapos programot a bemutatók mellett táncház, előadások, folk-kvíz és egyetemi séta is színesítette.

A Debreceni Egyetem stratégiai céljaihoz illeszkedő együttműködési lehetőségek koordinálására kapott megbízást a Bölcsészettudományi Kar Germanisztika Intézet igazgatója. Horváth Andrea július 1-jétől támogatja az intézmény vezetésének munkáját rektori megbízottként.

Tizenkét egyetemi tanárral bővül a Debreceni Egyetem oktatóinak közössége. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a köztársasági elnök szeptember 1-jei hatállyal nevezte ki az új egyetemi professzorokat, az oktatási és gyermekügyi miniszter javaslatára.

A könyv és az olvasás társadalomtörténete címmel kezdődött konferencia augusztus 27-én, csütörtökön a Debreceni Egyetemen. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület, valamint a Bölcsészettudományi Kar és a Történelmi Intézet közös tudományos tanácskozásán két nap alatt több mint 60 előadás hangzik el.

Ötéves mandátummal, 2026. július 1-jétől Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja tölti be a Debreceni Egyetem oktatási elnöki posztját. Az újonnan létrehozott vezetési modellben az oktatási elnök célja, hogy egyetemi szinten összefogja és stratégiai irányt adjon az oktatás fejlesztésének, valamint olyan hallgatóközpontú, magas minőségű és rugalmas képzési rendszer továbbfejlesztésére törekszik, mely reagál a technológiai és munkaerőpiaci változásokra, versenyképes tudást biztosít a hallgatók számára.

A Debreceni Egyetem több szakembere kapott állami kitüntetést Szent István ünnepe alkalmából. Az elismeréseket Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke adta át az Országház Kupolacsarnokában rendezett ünnepségen.

Befejeződött a Debreceni Nyári Egyetem, az egyhónapos kurzus alatt összesen 116 bizonyítványt adtak át a szervezők. A résztvevők fele négy hétig tanult magyarul, míg a másik fele két hét után váltotta egymást. A záróvizsga mindenkinek sikerült, így a nyelvtanulók boldogan tértek haza augusztus 15-én.

Több mint húsz ország kutatóinak részvételével rendezte meg július 28-31. között nemzetközi konferenciáját a QS rangsor Education szakterületi listáján a világon a 7. helyet elfoglaló Education University of Hong Kong. Az eseményen a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara is képviseltette magát és bemutathatták az egyetemünkön zajló kutatásokat, illetve további együttműködési lehetőségekről is egyeztettek.

Véget ért az OVA 2026 (Omnes Voces Acceptamus 2026) angol nyelvű nemzetközi nyelvészeti nyári kurzus, amelyet július 27 - augusztus 7. között első alkalommal szervezett meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészeti Tanszéke. Az eseményen több mint húsz ország mintegy száz résztvevője rangos nemzetközi oktatógárda közreműködésével bővítette nyelvészeti ismereteit.